A tavalyi évben arra ébredtem január 1-én, hogy 40 éves leszek. Gimnazista éveim alatt élsportoló voltam, utána abbahagytam, elvégeztem két egyetemet, dolgozni kezdtem, családom lett. Éltem a fiatal budapesti értelmiség átlagos életét. Közben ímmel-ámmal sportoltam, elég rendszertelenül, focik itt, squash ott, kocogások amott, crossfit, sittes tréning, mindegyik ad-hoc jelleggel. A covid alatt vidékre költöztünk 3 hónapra, az erdő szélére, itt minden reggel hosszas sétákat tettem a kutyával, a gyerekekkel, aztán ugyanezt lassan futva tettük meg. Közben valahogy éreztem, hogy mennyire jó mentális és fizikai hatása van mindennek. Úgy alakult, hogy azóta minden napomat, már visszatérve a normál életbe is a mozgás prioritása köré építem. Először azt találom ki, hogy aznap hogyan fogom ezt megoldani, mikor, stb. Olvastam egy Merkely interjút, amiben a minőségben elöltött életévek egyik zálogaként a napi fél óra közepes intenzitású mozgást jelöli meg. Én ezt el is döntöttem, hogy ez tényleg bele fog férni. 

Zajlik most minden Magyarországon sport terén. Talpig Kalenjiben fut az egész Margit sziget, tele van 30-40 közöttiekkel, felszerelve a legtudományosabb sport kiegészítőkkel, stb. Ezt az utat mindig mosolyogva szemléltem, hogy a Decathlon összes létező holmiját magukra véve miképpen kezdenek sportolni a hozzám hasonlók. Nem baj ez, csak jópofa szemlélni. 

Szóval tavaly január 1-én rátaláltam a futonaptar.hu oldalra, ahol az összes létező hazai futóverseny meg van hirdetve, a kis falusi zsírosdeszkás háziversenyektől a nagy fővárosi versenyekig. Ezek közül válogatva a 40. évemet ünnepelve végül 2022-ban elindultam 31 ilyen versenyen, ami alkalmat adott a nekem belülről végtelen ország még alaposabb megismerésére is.  Elterveztem, hogy futok egy maratont idén, de egy alapos vizsgálat után azt moindta egy orvos, hogy nem versenysportolóknak ezt nem szokta javasolni, álljak meg a féltávnál. Így hát, mivel hiszek azt orvosoknak, szerintem maraton nem lesz, pedig hány nem megfelelő alkatú ember vádliján láttam idén a 42.195m tetkót. Azt hittem, hogy folytatom 50 éves koromig ezzel a lendülettel, de idénre elmúlt, folytatom a csak néhány versenyen való részvétellel, betartva a napi 30 perces mozgás szabályát. Futok, bringázok, crossfit edzésre járok és gyúrok:) otthon. Lépcsővel megyek, nem lifttel, sétálok, ha nem jön a villamos. Nem paleózom, ketózom, stb., csak nem zabálok. Erről szólna ez a blog, meg a közben megjelenő ötletekről, érzésekről. Biztos valaki a kapuzárást látja benne, az életközepi válság egyik tünetét, én inkább csak azt, hogy hiszek benne, hogy így tényleg tovább tudok majd minőségi életet élni. Hogy lesz e lendületem rendszeresen írni ebbe a blogba, azt nem tudom. Azt sem tudom, hogy nyilvános-e, most is csak így reggel gondoltam egyet, hogy ilyet még nem csináltam, hátha jó lenne,.